Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újra meg kellett tanulnia járni a Real Madrid legújabb igazolásának

A Real Madrid szerda este hivatalosan is bejelentette, hogy leigazolták Ferland Mendy-t az Olympique Lyonból, az idáig vezető út azonban egyáltalán nem volt könnyű a francia védőnek.  

Forrás: therealchamps.com

Ferland Mendy már hivatalosan is a Real Madrid játékosa, de néhány évvel ezelőtt az sem volt biztos, hogy valaha focizhat-e. A francia játékos körülményes pályafutásáról a spanyol AS számolt be.

Mendy 9 évesen került a PSG akadémiájára, ahol nagyon tehetségesnek tartották. Nem sokkal később, mindössze 13 éves korában csípősérülést szenvedett, ami után begyulladt az ízülete és meg is kellett műteni. A beavatkozás után az orvosai lemondtak arról, hogy valaha is sportolhat majd a játékos, de Mendy meg akarta mutatni, hogy nincsen igazuk, habár az operációt követően nem tudott lábra állni, sokáig csak kerekesszékben tudott közlekedni, ezért újra meg kellett tanulnia járni. A rehabilitációja több mint egy évig tartott, majd miután felépült, elhagyta a PSG-t, és az FC Mantois-hoz került, ahonnan pedig 2013-ban a La Havre csapatába igazolt.

Mendy bebizonyította, hogy az orvosai tévedtek, és teljesítménye feltűnt az Olympique Lyonnak is, akik 2017 júniusában le is igazolták mindössze 5 millió euró ellenében. Mendy alapemberré vált a csapatban, tavaly pedig Didier Deschamps behívta a francia a válogatottba is, ahol 2018 novemberében debütálhatott egy Uruguay elleni barátságos találkozón.

Az előző szezonban 44 alkalommal léphetett pályára a Lyonban minden sorozatot figyelembe véve, ezeken pedig 3 gólja és 3 gólpassza volt.