Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meghosszabbították Szalai Ádám szerződését a Hoffenheimnél – hivatalos

A Hoffenheim sportigazgatója, Alexander Rosen a német kicker.de sportoldalnak megerősítette, hogy meghosszabbították Szalai Ádám szerződését a klubnál.

Forrás: kicker.de

Szalai Ádám szerződése egy évvel automatikusan meghosszabbodott a német bajnokságban szereplő Hoffenheimnél. Ezt a klub sportigazgatója, Alexander Rosen is megerősítette, és elmondta, hogy a megállapodás automatikus meghosszabbítása a pályára lépések számától függött, és mivel a feltétel teljesült, a magyar válogatott csatár maradt a klubnál. Szalai az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 37 meccsen lépett pályára, ezeken pedig 6 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.

A szerződéshosszabbítás azonban nem jelenti azt, hogy a magyar csatár a következő évet is a Hoffenheimben kezdi meg, mert több játékos is előtte van a sorban támadó poszton, mint a brazil Joelinton, az algériai Ishak Belfodil, valamint Andrej Kramaric is. Rosen azonban elmondta, hogy szerinte Szalai egy érett futballista, aki gondol a jövőjére is, és hangsúlyozta, hogy a több játéklehetőség reményében sem fog elfogadni bármilyen ajánlatot.

Szalait legutóbb a török Trabzonspor csapatával hozták szóba, de az érdeklődésen kívül más konkrétum nem került még napvilágra.