Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott játékossal erősített a Paks! – hivatalos

A magyar élvonalban (OTP Bank Liga) szereplő Paks hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtette a szabadon igazolható Balogh Balázst…

Fotó: Paks hivatalos honlapja.

A Paks színeiben folytatja pályafutását a kétszeres magyar válogatott Balogh Balázs. A 29 esztendős középpályás hároméves kontraktust írt alá új klubjával. A Paks ingyen igazolta le Baloghot, mivel június végén lejárt a szerződése a Puskás Akadémiával. 

Balogh Balázs a Ferencváros utánpótlásában kezdte el megtanulni a futball alapjait, majd 18 évesen külföldre került. A középpályás 2008 nyarán Olaszországba igazolt, először az Empolinál, majd később a Leccénél pallérozódott. Röpke két év után úgy döntött, hazatér. Balogh 2010 nyarán írt alá az Újpesthez, ahol éveken át meghatározó szerepkört töltött be. Hét esztendőt követően úgy döntött, eljött a váltás ideje, s átigazolt a Puskás Akadémiához. Első idényében kirobbanthatatlan volt a felcsúti alakulat kezdőjéből, az előző szezonban pedig idővel jócskán a háttérbe szorult.