Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazájába térhet vissza a MU hátvédje – sajtóhír

Megbízható olasz sajtóértesülések szerint a Manchester United mellőzött hátvédje a Serie A-ba készül visszatérni, de nagy klubok helyett most egy középcsapat szemelte ki őt…

Alfredo Pedullá értesülései szerint a Manchester United csapatánál létszámon felüliként számon tartott Matteo Darmian az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Parma együtteséhez készül hazatérni.

A 28 esztendős Milan-nevelésű jobbhátvédet 2015-ben 12.7 millió font font ellenében vásárolták meg a Torinótól, ám amíg az első évében 39, majd 29, tavaly már csak 17 találkozón számítottak rá, az aktuális szezonra pedig teljesen kikerült pikszisből, mindössze öt PL-bajnokin számolt vele a megforduló két menedzser együttesen.

Darmian szolgálatai iránt a közelmúltban már több olasz csapat mutatott érdeklődést a sajtó szerint, azonban eddig sem a Juventus, sem az AS Roma, sem pedig a Napoli együttesével kapcsolatos pletykák nem nyertek létjogosultságot.

Manchester United – Transzfer térkép

Érkezők: Harry Maguire (Leicester City – 87 millió), Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace – 55 millió), Daniel James (Swansea City – 17 millió).
Távozók: Antonio Valencia (LDU Quito – ingyen), Ander Herrera (PSG – ingyen). Romelu Lukaku (Inter – 65+12 millió)