Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Német Kupa: a hajrában fordított és végül továbbjutott a Bayern München – videóval!

A legjobb 32 között 8 mérkőzést rendeztek kedd este a Német Kupában, ahol többek között a Bayern München is érdekelt volt – és kellett is izzadniuk a győzelemért a Bochum otthonában.

Kép: TZ.de

Szinte a legerősebb kezdőjével állt fel Nico Kovac együttese Bochumban, mégis nehéz estéjük volt a Bajoroknak. A 36. percben kellett igazán észbe kapniuk: a 18 éves kanadai Alphonso Davies kissé ügyetlenül ért labdába egy hazai akció végén a saját kapuja előtt, aminek öngól lett a vége. Így az alkalmi balbekk (és persze a többiek) hibájának köszönhetően érett a meglepetés. A fordulás után aztán rákapcsolt a tavalyi német bajnok csapat és a hajrára sikerült is megtörniük a Bochumot. A 83. percben Kimmich beadása után Gnabry egyenlített ki, majd jött a folytatás. A 88. percben a hazaiak védője, Bella-Kotchap bakizott hatalmasat: ártalmatlan szituációban botlott meg, majd buktatta a labdát elvinni igyekvő ellenfelét. Balszerencséjére nem volt már mögötte játékostárs (a kapuson kívül), így utolsó emberes szabálytalanság miatt kiállították. Egy perccel később jött is a büntetés: ezúttal Coman tette be középre a labdát és Thomas Müller érkezett a befejezéssel. A véghajrában tehát fordítani tudott a Bayern, de nem volt könnyű napjuk.

Sallai kezdő volt a Freiburgban, de sok sikerélménye nem lehetett: a magyar szélsőt a 62. percben lecserélték, csapata pedig végül 3-1-es vereséget szenvedett el hazai pályán az Union Berlinnel szemben. Ennél is meglepőbb volt azonban a Stuttgart játéka. A Hamburg ugyanis a legutóbbi bajnoki fordulóban 6-2 arányban múlta felül a Stuttgartot, akik most pár nappal később visszavágtak. 1-1-es rendes játékidőt követően a hosszabbítás 113. percében szerezték meg a továbbjutást érő góljukat, ők örülhettek a végén. A Leverkusen és a Hoffenheim összességében simán nyert – és majdnem ugyanezt mondhatta el a Schalke is. Csak hát ők a 3-0-ás félidei vezetés után kiengedtek, a Bielefeld pedig majdnem megviccelte őket. A vége 3-2 lett a Schalkénak, akik majdnem belealudtak a fölényükbe.

Eredmények:

Duisburg – Hoffenheim 0-2
Freiburg – Union Berlin 1-3
Hamburg – Stuttgart 1-2 (Hosszabbítás után)
Saarbücken – Köln 3-2
Bochum – Bayern München 1-2
Bielefeld – Schalke 2-3
Darmstadt – Kalsruhe 0-1
Leverkusen – Paderborn 1-0