Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U17-es vb: újabb magyar blama előnyről!

Második csoportmérkőzésén sem tudott nyerni a magyar U17-es labdarúgó-válogatott, a Brazíliában zajló korosztályos világbajnokságon. Ahogyan Nigéria, úgy Ausztrália ellen is vezettünk a szünetben, majd jött a második félidő.  

Ahogyan a nyitómeccs, úgy az ausztrálok elleni összecsapás is álomszerűen kezdődött. Ellenfelünk nem tudta kihasználni az első lehetőségeit, mi viszont egy rögzített helyzet utáni fejesből vezetéshez jutottunk, előnyünket pedig rövidesen egy tizenegyesből növelni is tudtuk. Az ausztrálok azonban végig veszélyesen futballoztak, gólt is lőttek, de azt először még a játékvezető annullálta les címén. A második félidőben aztán már nem úsztuk meg kapott gól nélkül, csakúgy mint Nigéria ellen, most is pillanatok alatt dobtuk el azt, amit felépítettünk.

U17-es világbajnokság, csoportkör, 2. forduló
Ausztrália – Magyarország 2:2 (0:2)
G: Botic (69. – büntető), Watts (74.), ill. Baráth (14.), Zuigeber (20. – büntető)

Magyarország: Hegyi Krisztián – Buna Gábor, Balogh Botond, Horváth Milán, László Dávid – Posztobányi Patrik, Kata Mihály, Baráth Péter – Zuigeber Ákos (Major Sámuel, 28.), Mester Csaba (Ominger Gergő, 73.), Németh András.

– Sajnos ismét az történt, mint Nigéria ellen: hetven percig működött az elképzelésünk, vezettünk, de az ellenfél megbüntette a hibáinkat – értékelt a lefújás után Preisinger Sándor. – Játékosaim végig hajtottak, mindent kiadtak magukból, ami bennük volt, ebből a szempontból nem érheti őket kritika, de elég volt néhány taktikai, helyezkedési hiba, és pontot vesztettünk egy olyan mérkőzésen, ahol már kezünkben volt a győzelem. Ez itt a világbajnokság, saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy ezen a szinten jóval magasabb az iram, nagyobb nyomást helyeznek ránk az ellenfelek, mint akár az Európa-bajnokságon, a mi játékosaink ezt megelőzően nem találkoztak ehhez hasonlóval. Bosszantó a pontvesztés, de még mindig van egy mérkőzés, amelyen kiharcolhatjuk a továbbjutást, a következő két napban azon leszünk, hogy minél jobban felkészüljünk Ecuador ellen.

A csoport másik mérkőzésén Nigéria hasonló forgatókönyvet követett mint ellenünk, és fordította meg a mérkőzést a hajrában Ibrahim Said mesterhármasával.

Nigéria – Ecuador 3:2 (1:1)
G: Said (5., 85., 89.), ill. Jinadu (10. – öngól), Mina (56. – büntető)

A csoport zárómérkőzésén Ecuador ellen harcolhatjuk ki a továbbjutást magyar idő szerint pénteken 21 órai kezdettel. A csoportok első két helyezettje, illetve a négy legjobb csoport harmadik jut a nyolcaddöntőbe.