Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Kassai Viktor rekorder lett

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 12. fordulójának szombati játéknapján 1-1-es döntetlennel zárult a Zalaegerszeg és a Mezőkövesd találkozója, melynek főszereplője kétségkívül a játékvezető volt, de korántsem a megszokott, negatív értelemben…

Kassai Viktor ugyanis 322. mérkőzését vezette az NB I-ben, amellyel megdöntötte Szabó Zsolt eddigi rekordját, ezzel ő lett hazánkban az abszolút csúcstartó.

A 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett 44 éves tatabányai születésű sportember élete első NB I-es mérkőzését 1998 márciusában kapta, érdekesség, hogy akkor is Zalaegerszegen lépett pályára egy ZTE-BVSC 2-0-s összecsapáson.

Az eddigi csúcstartó Szabó Zsolt már pénteken gratulált kollégájának. „Mintegy 4 évig mondhattam el magamról, hogy én vezettem a magyar labdarúgás történetében a legtöbb mérkőzést az élvonalban… De nem fog összedőlni a világ! Ugyanolyan büszke leszek holnap is arra, hogy 22 évig az élvonalban működtem, ugyanolyan büszke leszek holnaptól a levezetett 321 meccsre, még ha ez már csak a második helyre elegendő az örökranglistán. Gratulálok Viktor! További sok sikert kívánok!” – írta közösségi oldalán.