Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már nem Marko Nikolics a Fehérvár vezetőedzője – hivatalos

A Mol Fehérvár hivatalos honlapján közleményben tudatta, hogy szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel.

„A Mol Fehérvár FC a mai napon szerződést bontott Marko Nikolics vezetőedzővel. Köszönjük a klubért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – olvasható a klub honlapján megjelent közleményben. A szerb szakember utódját egyelőre nem nevezték meg.

A 40 éves edző 2017 nyarán vette át a Mol Fehérvár irányítását. Az elmúlt két és fél évben 120 mérkőzésen ült a székesfehérváriak kispadján, 69 győzelem mellett 27 döntetlen és 24 vereség a mérlege 210–114-es gólkülönbséggel. Első idényében bajnoki címet szerzett, majd a 2018–2019-es évadban bejutott a csapattal az Európa-liga csoportkörébe. Tavaly nyáron 2020 júniusáig meghosszabbította szerződését, amit hétfőn felbontottak.

A szerződésbontás oka az előző hetek visszaesése lehet: szombaton hazai pályán kapott ki a Fehérvár a Puskás Akadémiától 3-1-re, azt megelőzően a ZTE és a Mezőkövesd ellen döntetlent játszott az együttes, a Ferencváros elleni rangadót pedig elveszítette. Eközben csak a sereghajtó Kaposvárt tudták legyőzni a fehérváriak. Az előző öt fordulóban a megszerezhető 15 pontból csupán ötöt gyűjtöttek be.