Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Guardiola is megszólalt az Arteta-ügyben

Az Arsenal felajánlotta Mikel Artetának a csapat menedzseri posztját. Pep Guardiola megerősítette, hogy a felek valóban tárgyalnak.

Mikel Arteta jelenleg Pep Guardiola segítője a Manchester Citynél, ám ez hamar megváltozhat. A BBC információi szerint a hétvégi Arsenal – Manchester City mérkőzés után Vinai Venkatesham, az Arsenal ügyvezetője és Arteta találkozott, hogy tárgyaljanak a jövőről. Mindezt Guardiola is megerősítette, aki elárulta, hogy az Arsenal valóban megkereste Artetát.

„Szerencsések vagyunk, hogy itt van nekünk. Nagyszerű ember, kiváló menedzser, akinek remek a munkamorálja. Ezért is győztem meg annak idején, hogy dolgozzunk együtt. Tárgyal az Arsenallal, így fogalmam sincs, mit hoz a jövő” – idézi a L’Équipe a katalán menedzsert.

Jelenleg Fredrik Ljungberg az észak-londoniak ideiglenesen megbízott menedzsere, de vele sem megy a csapatnak, és Guardiola vélhetően nem is akadályozná meg honfitársát, ha Arteta a távozás mellett döntene.

Arteta 2011 és 2016 között 149 tétmérkőzésen lépett pályára az Arsenalban, a csapatkapitányi karszalagot is viselte, és igazi közönségkedvenc volt.