A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
Egészen meghökkentő átigazolás ment végbe a csütörtöki napon, amikor az NB I-es góllövőlistát vezető támadó a bajnokság felénél elhagyta élvonalbeli klubját és a másodosztályba szerződött…
A másodosztályban (Merkantil Bank Liga) Vasas gárdája a csütörtöki napon bejelentette, hogy szerződtette az Újpest csapatától távozó rutinos támadót, Feczesin Róbertet.
A 33 éves csatár múlt nyáron azzal a feltétellel tért vissza a lila-fehérekhez, hogy a januári átigazolási időszakban jobb ajánlat esetén távozhat, és úgy látszik, hogy az angyalföldiek számára kedvezőbb lehetőséggel tudtak előállni. A sokadik virágzását élő Feczesint még Marco Rossi is meghívta a magyar válogatott keretébe, miután 8 góljával vezeti az NB I-es góllövőlistát.
Feczesin annak idején utánpótláskorában már szerepelt a Vasasban 1999 és 2001 között, majd az Újpest színeiben mutatkozott be az első osztályban, később a Debrecen színeiben is lehúzott pár esztendőt, de több olasz klub mellett Dél-Koreában és Törökországban is kipróbálhatta magát. 2005 óta a magyar válogatottban 12 pályára lépés alatt négy gólt szerzett, azonban a másodosztályból alighanem jóval nehezebb dolga lesz beveredni magát az Eb-pótselejtezőre, vagy éppen esetlegesen az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapatba.
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…