Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLSZ: nem rendezhetik meg Újpesten a Fradi elleni derbit – HIVATALOS

Az MLSZ versenybizottságának szerdai határozata szerint az Újpestnek február 5-ei hatállyal új otthont kell keresnie az NB I-es és a Magyar Kupa-mérkőzések lebonyolítására, és már a szombati, Ferencváros elleni rangadót sem rendezheti meg saját stadionjában…

Miután az elmúlt hétvégén feltűnően rossz állapotban volt az Újpest-Fehérvár mérkőzés alatt a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege, az MLSZ külső szakértő bevonásával rendkívüli helyszíni szemlét rendelt el, melyet követően megállapították, hogy határozatlan ideig a stadionban nem rendezhetnek NB I-es mérkőzéseket.

Az Újpest a teljes őszi szezonban albérletben játszotta a hazai mérkőzéseit a Szusza Stadion gyepszőnyeg alatti pályafűtésének kiépítése miatt, amelynek az eredeti tervek szerint múlt nyáron kellett volna befejeződnie, azonban a munkálatok nem csak hogy elhúzódtak, de hiányosak is lettek. Ugyanis a szerdai szemle során kiderült egy szabad szemmel nem látható hiányosság: a gyepesítést lezáró utolsó műveletet, a műszálak kötözését a kivitelező cég még nem végezte el. Erre tekintettel a szakértő és az MLSZ szakemberei azt állapították meg, hogy a pálya ilyen állapotban sérülésveszélyessége miatt nem alkalmas a játékra.

Mindez azt jelenti, hogy szombat este az Újpest a nagy rivális Ferencvárost sem fogadhatja majd saját pályáján.

A találkozó új helyszíne egyelőre nem ismert, de vélhetően az NB II-es Vasas otthona, a lila-fehérek számára már ősszel is lehetőséget biztosító Illovszky Rudolf Stadionban szerepelhet továbbra is az újpesti gárda.