Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Két katalán játékost is ki kellett volna állítani!”

A madridi As című sportnapilapnál szakértőként dolgozó korábbi játékvezető, Eduardo Iturralde González mint elmondta, nagyon nincs kibékülve azzal, ahogyan a Barca nyerni tudott a Real Betis vendégeként (…)  

Iturralde González szerint itt kaphatta volna meg a második sárga lapját Sergi Roberto (Kép: as.com)

(…) Ezzel az érzéssel pedig vélhetően nincs egyedül a már visszavonult sporttárs. Ituralde González szerint ugyanis a találkozót végül eldöntő Clément Lengletnek már nem szabadot volna a pályán lennie a győztes gól pillanatában.

“Lenglet megítélésem szerint  egyértelmű gólhelyzetben kezezett. Azzal, hogy a keze hozzáért a labdához, tiszta gólszerzési lehetőségtől fosztotta meg a Betist, hiszen a labda kétségkívül eltalálta volna a kaput. Nálam ez piros lapot ért volna!” – Fogalmazott az 52 esztendős egykori FIFA-bíró, aki szerint nem csak a francia középhátvéd volt az egyetlen Barca-játékos, aki örülhet, hogy megúszta piros lap nélkül.

“Sergi Roberto szintén szerencsés, hogy nem állították ki. A Carles Alena elleni szabálytalansága után ugyanis egy rossz szót nem szólhatott volna, ha megkapja a második sárga lapját!” – Fogalmazott Iturralde Gomzález, akinek véleményét ha máshol nem is, Madridban egészen biztosan osztják.

(Borítókép: standard.co.uk)