Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: a Napoli idegenben került lépéselőnybe – videóval

A szerda esti órákban rendezték meg az Olasz Kupa (Coppa Italia) első elődöntő-párharcának odavágóját, a bajnoki éllovas Inter és a pontvadászatban jobbára csak botladozó Napoli csapatai között…

A Napoli némi meglepetésre házon kívül 1-0-s győzelmet aratott az Inter ellen. A megszokotthoz képest mindkét csapat több poszton is tartalékosan állt fel a mérkőzésre, amely az első játékrész során többnyire egyenlő erők küzdelmét hozta, menet közben a hazaiak Martínez, a vendégek pedig Mertens jóvoltából veszélyeztettek. A második félidő elején aztán a vendégek egy remek összjátékot követően voltak eredményesek Fábian Ruíz büntetőterület elől megeresztett átlövésével, amellyel lépéselőnybe kerültek a hazai visszavágót megelőzően, és gyakorlatilag fél lábbal már a döntőben érezhetik magukat.

Inter – Napoli 0-1 (0-0)
Gólszerzők:ill. Fábian Ruíz (57.)

 

A visszavágót március 5-én rendezik, míg a másik párharcban az első mérkőzésen csütörtök este 20:45-től az AC Milan fogadja a Juventust.