Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Ajax már meg is találta Ziyech helyettesét – sajtóhír

Az amszterdami gárda nem tétlenkedett sokat, ugyanis holland sajtóinformációk szerint már meg is van a kiszemelt a marokkói játékos pótlására.


Az Ajax a Sao Paulo fiatal támadójával, Antonyval helyettesíteni Hakim Ziyecht, egybehangzó holland hírek szerint. A 19 éves brazil játékos vételára 20 millió euró körül lehet majd és öt éves szerződést köthet a rekordbajnok gárdával.

Mint ismert, Ziyech nyártól a Chelsea-ben folytatja pályafutását, és bár ráért volna még megkeresni helyettesét az Ajax, de nagy potenciált látnak Antonyban, ezért már most nyélbe ütnék az üzletet. A fiatal dél-amerikai játékos legkedveltebb pozíciója a jobbszélső, de a baloldalon és támadó középpályásként is bevethető.

A 19 éves brazil egy évvel ezelőtt került fel a Sao Paulo felnőtt csapatába, azóta 33 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 6 gólpasszt jegyzett, de emellett remek játékkal rukkolt elő több alkalommal.