Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozni készül a Liverpool rutinos hátvédje – sajtóhír

Angol sajtóinformációk szerint több csapat is komolyan érdeklődik a Liverpooltól nyáron távozni készülő védő iránt, beleértve a közvetlen riválisokat is…

A Sport Witness információi szerint a Liverpool csapatánál nem fog meghosszabbításra kerülni az egyre kevesebb lehetőséghez jutó Dejan Lovren szerződése, így a horvát hátvéd megszerzése iránt két londoni rivális, az Arsenal és a Tottenham mellett az AC Milan, a Lazio és az Olympique Lyon is komoly érdeklődést mutat.

A 30 éves hátvéd 2014-ben mintegy 20 millió font ellenében igazolt a Southamptontól a “Vörösökhöz”, ahol a klub színeiben már közel 200 tétmérkőzésen lépett pályára, ám korábbi vezetőszerepével szemben a 2019-2020-as idényben eleddig csupán 9 bajnoki és három BL-fellépés jutott neki.

Az 57-szeres horvát válogatott labdarúgó a PL-ben már rutinos játékosnak számít, így nem meglepő a szigetországi klubok érdeklődése, Olaszországban rendszerint számtalan válogatottbeli csapattársa játszik, és szintén feküdhet neki az a liga, míg a Lyont már erősítette 2010 és 2013 között.

Lovren a nyári szabadügynök-piac egyik legnagyobb általános értékkel bíró hátvédje lehet, alighanem bármelyik csapat számára erősítés lenne az ingyen való leigazolása.