Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: távozott a Honvéd edzője – HIVATALOS

A magyar bajnokság (OTP Bank Liga) kényszerszünetében a hatodik helyen tanyázó Budapest Honvéd csapata fontos bejelentést tett a csütörtöki napon…

 

A Budapest Honvéd együttese a csütörtöki napon közös megegyezéssel szerződést bontott múlt nyáron kinevezett olasz vezetőedzőjével, Giuseppe Sanninóval és stábjával, miután a 62 éves szakember a koronavírus-járványban egyébként is korlátozottan tudott csapata rendelkezésére állni, és a jövőben szeretne inkább otthonában tartózkodni.

“A kialakult helyzetre tekintettel közös megegyezéssel szerződést bontott a Budapest Honvéd vezetősége Giuseppe Sanninóval és stábjával. Valerio Zuddas erőnléti edző április 30-ig még a klubnál marad, de a többiek még a héten visszatérnek hazájukba. Az olasz szakember és segítői a 2019–2020-as szezonra érkeztek Kispestre, a most futó idényben négy Európa-liga-, 25 OTP Bank Liga- és hét Magyar Kupa-mérkőzésen irányították a csapatot” – olvasható a honvedfc.hu-n megjelent közleményben.

Sannino helyét ideiglenesen a B-csapat edzője, Pisont István veszi át, jelenleg pedig a bajnokság szünete alatt a keret tagjai egyéni edzésterv alapján készülnek.