Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kane jövőre távozhat a Tottenhamtől

Alan Shearer, a Premier League történetének legeredményesebb játékosa szerint Harry Kane jövőre elhagyja a Tottenham Hotspurt, amennyiben a csapat nem nyer semmilyen trófeát.

A 26 éves angol válogatott támadó 2004-ben került a Spurs akadémiájára, és 2009 óta játszik a felnőtt csapatban, de eddig sem hazai, sem nemzetközi szinten nem szerzett első helyet az észak-londoniak színeiben.

Sajtóértesülések szerint Kane nem zárja ki az eligazolás lehetőségét, és nyitott lenne arra is, hogy a következő szezont már a Manchester Unitednél kezdje meg.

“Azt gondolom, hogy ha a következő 12 hónapban nem nyer semmit, akkor el kell igazolnia” – nyilatkozta Shearer, aki 260 góllal vezeti a PL legeredményesebb játékosainak örökranglistáját.

A combhajlítóizom-sérüléséből jelenleg is lábadozó Kane most 136 találatnál jár, Shearer szerint pedig akár a következő években meg is döntheti a rekordot, de ez számos tényezőtől függ.

“Kérdés, hogy milyen lesz az erőnléte, hol játszik és ott milyen sikereket ér el. Ha egészséges és sokat tud futballozni, illetve marad a PL-ben, akkor egy napon összejöhet neki, de nem lesz könnyű” – fogalmazott a 49 éves Shearer, aki 1992 és 2006 között 441 bajnoki meccsen érte el a 260 gólt.