Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az UEFA kizárással fenyegeti a belgákat

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, a belga labdarúgó-szövetség a jelenleg kialakult helyzetre való tekintettel beszüntette a 2019-2020-as bajnokságot, melyet azonban a nemzetközi szövetség nem nézett jó szemmel…

Az UEFA a közelmúltban még azt közölte, hogy az egyes országos szövetségek megkapják a szabadságot, hogy döntsenek saját bajnokságuk sorsáról, ennek ellenére, ahogy az első országos szövetség – nekik nem tetsző módon – a saját bajnoksága beszüntetése mellett döntött, máris másként gondolkodik:

“Ez nem a megfelelő eljárás, a szolidaritás nem egyirányú utca. Nem lehet segítséget kérni, aztán önhatalmúlag eldönteni, hogy mi legyen. A belgák és mindazok, akik hasonló lépésen gondolkodnak, a részvételüket kockáztatják a következő európai kupaszezonban”

– fogalmazott Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke, ami meglehetősen visszás lehet annak fényében, hogy néhány nappal ezelőtt még döntési szabadságról biztosította az egyes országos szövetségeket.

Az UEFA csütörtökön levelet küldött 55 tagszervezetéhez, amelyben tudatta, a kontinentális sorozatokban való szereplés a befejezett bajnokságok végeredményétől függ. Ezért az idő előtt véget érő pontvadászatok kétségeket vetnének fel ennek a feltételnek az érvényességét illetően. A nemzetközi szövetségi optimista állásfoglalása szerint a következő hónapokban jó eséllyel újraindulnak, és július-augusztusban lezárulnak a nemzeti bajnokságok, ezért korai és jogtalan lépés ezeket már most, áprilisban befejezettnek nyilvánítani…