Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventus klasszisa döntött a jövőjéről – sajtóhír

Helyi lapértesülések szerint a Juventus veterán csillaga újabb esztendőre készül maradni az olasz rekordbajnoknál, és mindezt hamarosan hivatalosan is be fogják jelenteni…

A torinói illetőségű Tuttosport információi szerint Gianluigi Buffon már mindenben megállapodott a Juventus vezetőségével arról, hogy az aktuális idény végeztével lejáró szerződését újabb esztendővel hosszabbítsa meg.

A 42 esztendős veterán hálóőr múlt nyáron tért vissza az Öreg Hölgyhöz, a most zajló idényben eddig 11 tétmeccsen kapott lehetőséget, és a közelmúltban árulta el egy interjúban, hogy véleménye szerint jól döntött a visszatéréssel, úgy látszik olyannyira, hogy még egy újabb szezonra is maradna a torinói klub alkalmazásában. A világbajnok kapusfenomén a PSG-nél töltött egy éves kitérőt leszámítva 2001 óta erősíti a Juventust, minden sorozatot figyelembe véve már csaknem 700 tétmérkőzésen védhette a közel két évtized alatt a csapat kapuját.

Buffon a BL-címet kivéve gyakorlatilag mindent megnyert már, amit csak lehetett, minden bizonnyal ennek hiánya miatt nem elégedett meg még annyira a pályafutásával, hogy szögre akassza a kesztyűjét, és 40-en felül továbbra is elpusztíthatatlan energiával küzd a nagy céljáért.