Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Arsenal és az AS Roma is ugyanazt a játékost akarja – sajtóhír

A kiváló támadó szerződése a nyáron le fog járni, ennek következtében szabadon igazolhatóvá vált.


A Napoli kiválóságáért, Dries Mertens játékjogáért bejelentkezett az Arsenal és az AS Roma is, írja az átigazolásokban jártas Gianluca Di Marzio. A belga támadó szerződése a nyáron le fog járni, ennek következtében szabadon igazolható lesz, de amelyik klub szeretné őt, már most egyezkedhet vele a nápolyiak tudtán kívül. A két nagy múltú együttes az olasz forrás szerint már fel is vették a kapcsolatot Mertens képviselőivel, hogy minél hamarabb véglegesíthessék a transzfert.

Az Arsenalnál és az AS Románál is elférne a 33 éves játékos rutinja és tudása, mindkét alakulatnál sokszor akadnak gondok a támadójátékkal, hiába vannak remek játékosaik az ő posztján. Azonban alaposan a zsebébe kell nyúlnia annak a gárdának aki akarja őt, ugyanis magas fizetést szeretne, ezért sem hajlandó hosszabbítani a Napolival, mert az olasz csapat ugyanazon feltételekkel szerette volna megújítani a kontraktusát Mertensnek, amilyen eddig is volt.

A belga válogatott támadó 2013 óta erősíti a Napolit, azóta 311 mérkőzésen 121 gólt és 73 gólpasszt jegyzett, emellett ő volt a klub egyik legmeghatározóbb játékosa az elmúlt években.