Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepetés a “magyar meccsen” a Bundesliga újraindulásán

Borussia Dortmund és a Schalke 04 rangadója mellett további négy mérkőzéssel vette kezdetét a szombat délután a német bajnokság (Bundesliga) kényszerszünet utáni első fordulója…

Hiába birtokolta többet a labdát az első félidőben a Wolfsburg, helyzetekig nem jutott el. A félidő végén egy távoli fejessel mégis megtudták szerezni a vezetést. Renato Steffen ívelt fejesével nem tudott mit kezdeni az Augsburg kapusa. A második félidőben is a vendég csapat birtokolta többet a labdát, de a helyzeteket és a gólokat az Augsburg szerezte. Egy szabadrúgás után John Brooks olyan szerencsétlenül ért a labdába, hogy a saját kapusa óriási bravúrral sikerült a vonal előtt megállítani a labdát, de Jedvaj vércseként csapott le és közelről a kapuba fejelt. Pár perccel később ismét Max ívelt be egy szabadrúgást, amit Uduokhai fejelt be, de a videózás után, les miatt érvénytelenítették a találatot. Majd a hosszabbításban Mbabu kiváló beadása után Ginczek közelről az üres kapuba lőtt és ezzel megszerezte a győzelmet csapatának.

Augsburg – Wolfsburg 1-2 (0-1)
Gólszerzők:
Jedvaj (54.), ill. Steffen (43.), Ginczek (90+1.)

Kevés helyzetet hozott a kiesési rangadó. Nem bírt egymással a két csapat. A döntetlen egyik csapat helyzetét sem könnyíti meg, bent maradásért vívott harcban. A Paderborn továbbra is utolsó a bajnokságban, míg a Düsseldorf az osztályozót jelentő 16. helyen áll.

Düsseldorf – Paderborn 0-0 (0-0)

A mezőnyben kiegyenlített játékot hozott a találkozó, de a kapu előtt a Hertha sokkal jobban élt a lehetőségeivel. Pekarik lövésébe Akpoguma olyan szerencsétlenül ért bele, hogy védhetetlenül csapódott a kapuba a labda. Két perccel később pedig a veterán Ibisevic duplázta meg a fővárosi csapat előnyét. A végeredményt Matheus Cunha állította be. A 20 éves brazil játékos egy káprázatos szóló végén bombázott a kapuba. Ezzel a győzelemmel a Hertha 4 pontra megközelítette ellenfelét.

Hoffenheim – Hertha BSC 0-3 (0-0)
Gólszerzők:
– ill. Akpoguma (öngól, 58.), Ibisevic (60.), Cunha (74.)

Végig hatalmas főlényben játszott a lipcsei együttes, mégis csak a VAR mentette meg a vereségtől hazai pályán. Az első félidőben egy szerencsés góllal szerzett vezetést a Freiburg. A mérkőzés hajrájában Poulsen felhőfejesével egyenlített a lipcsei csapat. A Leipzig rögtön egy botlással kezdte az újra indult bajnokságot, így elléphet a Bayern amennyiben megnyeri a holnapi találkozóját a listavezető.

RB Leipzig – Freiburg 1-1 (0-1)
Gólszerzők:
Poulsen (77.) ill. Gulde (34.)

A 26. forduló eddigi eredményei:

Augusburg-Wolfsburg 1-2
Borussia Dortmund-Schalke 04 4-0
Fortuna Düsseldorf-Paderborn 0-0
Hoffenheim-Hertha BSC 0-3
RB Leipzig-Freiburg 1-1

A 26. forduló további programja:

Szombat: 18:30 Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach (Tv: Sport1)
Vasárnap: 15:30 1. FC Köln-Mainz (Tv: Sport1)
18:00 Union Berlin-Bayern München (Tv: Sport1)
Hétfő: 20:30 Werder Bremen-Bayer Leverkusen (Tv: Sport1)

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye