Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sanchót már korábban is leigazolhatta volna a Real Madrid

A spanyol AS napilap újságírója, Sergio Santos nyilvánosságra hozta, hogy a Real Madrid korábban le szerette volna igazolni a Borussia Dortmund sztárját, Jadon Sanchót még a Manchester Citytől.

Sergio Santos a La Futbolería spanyol online tv-műsorban beszélt arról, hogy 2017-ben a Real Madrid bár szerette volna, de nem tudta leigazolni az akkor 17 éves Jadon Sanchót a Manchester Citytől. A probléma azzal adódott, hogy a játékos és a klub elképzelései nem találkoztak, ezért választotta inkább a Borussia Dortmundot.

“Sancho bár fiatal volt még, akkor is a felnőtt csapatban szeretett volna játszani. A Real Madrid nagyon le akarta őt igazolni, amit az is bizonyított, hogy a klub vezérigazgatója, José Ángel Sánchez személyesen felügyelte az igazolást. Egészen odáig eljutottak, hogy Sancho apja elutazott Madridba, hogy megnézze a klub létesítményeit, de az üzlet nem jött létre, mert a Real Madrid nem tudta még neki biztosítani a lehetőséget az első csapatban. Nem csak ott akart edzeni, de velük is akart játszani, nem úgy, ahogy először Vinícius Junior és Rodrygo esetében is volt, akik néha a Castillában is szerepeltek.”

– nyilatkozta Santos.

“Most már látjuk, hogy milyen játékos lett belőle, így kijelenthető, hogy a Real Madrid megbánta, hogy nem adott neki lehetőséget, de azt is figyelembe kell venni, hogy akkoriban még nagyon friss volt a klubnál Martin Ödegaard helyzete, akiből szintén kiváló játékos lett az évek alatt, és minden bizonnyal hamarosan már a madridi klubban láthatjuk. A Real Madrid nem akarta Sancho szerződésébe beletenni ezt a feltételt, viszont a Borussia Dortmund mindent megadott neki, amit kért, még a hetes mezt is, és már rögtön az első hónapban megkapta a lehetőséget a debütálásra is.”

A minap azonban felmerült az a pletyka, hogy Sancho 2021 nyarán a Real Madrid játékosa lehet, de nem lesz egyszerű dolguk, hiszen az angol játékos a világ egyik legkeresettebb fiatal szélsője jelenleg.