Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: lecsúszott beadással került karnyújtásnyira a bajnoki címtől a Ferencváros – videóval

Tizenkét pontra nőtt az FTC előnye a tabella élén, a Kisvárda pedig továbbra is csak négy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló DVSC-t.

Nagy fölényben játszott az első félidőben a Ferencváros, a hazaiak sokat birtokolták a labdát, és lövésekkel is próbálkoztak, de a kapu előtt pontatlanok voltak a Fradi támadói, csak egyszer kellett védenie a Kisvárda kapusának. A vendégek jól védekeztek, de az ellentámadásaik, rendre elhaltak. A második játékrészben kicsit kijjebb jött a Kisvárda, többet birtokolták a labdát, és néhányszor Dibusznak is akadt védenivalója. Az FTC is igyekezett gyorsítani a játékát, de a kapu előtt továbbra is rossz döntéseket hoztak a zöld-fehérek. A 75. percben tört meg a jég, Sigér lecsúszott beadását nem tudta védeni a vendégek kapusa (1-0). Ezután nem tudott váltani a Kisvárda, és a Fradi sem tudott újra betalálni, így a visszatérés óta remek formában lévő Sigér gólja döntőnek bizonyult. Az FTC karnyújtásnyira került a bajnoki címtől, míg a Kisvárda továbbra sem lélegezhet föl, csupán négy ponttal előzik meg a már kieső helyen álló Debrecent.

Ferencváros – Kisvárda 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Sigér (75.), ill. 

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Mezőkövesd – Budapest Honvéd 0-2

Szombat:
19:00: DVSC – Puskás Akadémia (tv: M4 Sport)
21:05: ZTE – Paks (tv: M4 Sport)

Vasárnap:
19:00: Kaposvár – DVTK (tv: M4 Sport)
21:05: MOL Fehérvár – Újpest (tv: M4 Sport)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)