Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: egy elképesztő végjátékot követően csak egy pontot szerzett az Inter – vidóval

Remek és izgalmas mérkőzést játszott egymással az Inter és a Sassuolo. Conte együttese sokáig vezetett, aztán az utolsó tíz percben gólparádé érkezett, és végül az Inter húzta a rövidebbet, mert a három pont helyett csak egyet tudtak szerezni.

Bár a játék képét tekintve az Inter volt fölényben, azért megszenvedett a Sassuolo ellen. A vendégek is szerezték meg a vezetést már rögtön a 4. percben Caputo révén, kihasználva a védelem figyelmetlenségét. A 40. percben Ferrari lökte fel Alexis Sanchezt a tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé Lukaku állt be, aki higgadtan lőtt a hálóba. Nem kellett sokat várni arra sem, hogy a vezetést is átvegye az Inter, mivel a 46. percben Sanchez passzát követően Biraghi tüzelt léc alá.

A második félidőben többször is veszélyeztetett a hazai csapat, a 64. percben például Gagliardini egy kipattanóból eltalálta a keresztlécet is. Ezek után nem sok minden történt, már-már úgy tűnt, nem esik már itt gól, de ez korántsem volt igaz. A 80. percben Ashley Young rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, és most a Sassuolo kapott tizenegyest, amit Berardi értékesített is. Az egyenlítés után azonban nem örülhettek sokáig, mert a 86. percben az Inter ismét vezetést szerzett, most Valero lőtt be a hálóba egy kipattanót. Azonban itt nem lehetett még nyugta az Internek, hiszen a 89. percben ismét egyenlített a Sassuolo, ekkor Magnani lőtte be a labdát az őrizetlenül maradt hálóba, miután egy védőről elé pattant a labda. Innentől már nem volt szerencséje a hazai csapatnak, hiszen a 93. percben még Skriniart is kiállították második sárga lappal, így már esélyük sem volt ismét vezetést szerezni.

Inter-Sassuolo: 3-3 (2-1)
Gólszerzők: Lukaku (41. – büntetőből), Biraghi (45+1), Valero (86.) ill. Caputo (4.), Berardi (81. – büntetőből), Magnani (89.)
Sárga lap: Skriniar (25.), Bastoni (45.), Conte (61.) ill. Rogerio (23.)
Kiállítás: Skriniar (90+3.) ill. –

A forduló további mérkőzései és eredményei:

Korábban játszották:
Fiorentina – Brescia 1-1
Lecce – AC Milan 1-4
Bologna – Juventus 0-2
Spal – Cagliari 0-1

Kedd:
Genoa – Parma: 1-4
Torino – Udinese: 1-0

Szerda:
Inter – Sassuolo: 3-3
21:45 AS Roma – Sampdoria (Tv: Digi Sport 3)
21:45 Atalanta – Lazio (Tv: Digi Sport 2)

A bajnokság jelenlegi állása: