Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A City csereügyletben szerezné meg a Juve csodagyerekét

Fiatal csatárok, akik nagy jövő előtt állhatnak. Egy korábbi barcelonai gólvágó és egy egykori Sporting nevelés cserélhet klubot.

A Goal.com értesülései szerint hétfőn már orvosi vizsgálaton esik át Pablo Moreno a Manchester City-nél, majd egy 4 éves szerződést ír majd alá az angol klubbal. A Juventus cserébe egy portugál csatárt, Felix Correiát kap.

Moreno 16 évesen hagyta el a La Masiát a Juve kedvéért, a Barcelona utánpótlásában korábban összesen több, mint 200 gólt termelt. Torinóban sem állt meg a fejlődésben, sokáig képben volt az is, hogy megkaphatja a lehetőséget az első keretben. Sarri végül egy Genoa elleni meccsen már leültette a kispadra a 18 éves spanyol csatárt, de a debütálás végül elmaradt a felnőttek között. A City-nél viszont nagyon is látnak benne potenciált.

Felix Correia, akit érte cserébe ad a manchesteri klub, már rendelkezik felnőtt tapasztalattal. A portugál támadó a Sporting Lisszabon utánpótlásából került a Juventushoz 2019-ben és eddig kölcsönben az AZ Alkmaar csapatában szerepelt: 23 találkozón 3 gól és 5 gólpassz a neve mellett. Mindezek ellenére úgy tűnik, nem sikerült meggyőznie az angol csapat döntéshozóit.