Legendák Viadala

Eldőlt, indulhat-e a Manchester City a következő két BL-ben – hivatalos

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2020 július 13. 11:30

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hivatalos oldalán keresztül jelentette be, hogy helyben hagyták a Manchester City fellebbezését, így az angol klub indulhat a Bajnokok Ligájában a következő két szezonban.

Mint ismeretes, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) két idényre kizárta a Manchester City labdarúgócsapatát a nemzetközi kupasorozatokból a 2012 és 2016 közötti időszakban tapasztalt pénzügyi szabálytalanságok miatt, emellé pedig 30 millió eurós büntetést is fizetnie kell.

A City megfellebbezte a döntést a CAS-nál, ahol júniusban egy videokonferencián tárgyalták meg az ügyet, az ítéletet pedig júliusra ígérték. Erre hivatalosan hétfőn került sor: a Manchester City fellebbezését helyben hagyta a Sportdöntőbíróság, és bár lecsökkentette a pénzbüntetést, 10 millió eurót még így is fizetnie kell az angol klubnak.

A közleményben ezzel indokolták a döntést:

“Az UEFA Pénzügyi Ellenőrző Testülete (CFCB) által felhozott vádak legtöbbje alaptalan vagy már elévült. Mivel a vádak a tőkefinanszírozás tisztességtelen elhallgatásával kapcsolatban jelentősebbek voltak, mint a CFCB vizsgálatának hátráltatása, nem lett volna helyénvaló kizárni a Manchester Cityt az UEFA versenyrendszeréből a nyomozás akadályozása miatt. Figyelembe véve a Manchester City pénzügyi forrásait, a klubok együttműködésének fontosságát a CFCB által végzett vizsgálatokban, valamint azt, hogy az MCFC figyelmen kívül hagyta ezt az elvet és akadályozta a nyomozást, a CAS testülete úgy ítélte meg, hogy jelentős bírságot kell kiszabni a klubra, és helyénvalónak tartotta az UEFA által kiszabott pénzbüntetést kétharmadával csökkenteni, azaz 10 millió euróra.”

Az UEFA is reagált egy rövid közleményben az ítéletre, amelyben leírják, hogy elfogadják a CAS döntését.