Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem jött be a spanyol kaland, Franciaországba kerülhet a portugál csodagyerek

Sajtóhírek szerint a Ligue 1-be kerülhet a portugál reménység, aki nem rég nagy reményekkel igazolt Sevillába. Vissza tud még kapaszkodni?

Érdemes-e egy 24 éves játékos karrierjét “eltemetni”? Mert hát a szóban forgó középpályás még mindig rendkívül fiatal, ugyanakkor úgy tűnik, közel sem váltja be a hozzá fűződő reményeket.

Rony Lopes egy igazi sztár volt az utánpótlás-játékosok között. A Benfica neveltjeként került a Manchester City akadémiájára még 2012-ben, majd onnan először kölcsönben került a Lille-hez, 2016-ban pedig kivásárolta őt az akkor szárnyaló Monaco. Az utánpótlás válogatottakat mind végigjárta és folyamatosan meghatározó ember volt: főleg a magyarországi rendezésű U19-es Eb-n volt elemében, ahol a döntőig jutottak.

A Transfermarkt becslései szerint pályafutása csúcsát 2018-ra tehetjük, ahol 22 évesen 28 millió eurót ért. Azóta viszont a hercegségi csapat összeomlásával az ő karrierje is válságba került. Ám mielőtt végképp betemette volna őt az összeomló Monaco, 2019 nyarán Spanyolországba szerződött. A Sevilla tökéletes választásnak tűnt, ahol kihozhatja magából a maximumot és a felnőttek között is igazán megmutathatja magát. Az idei szezonja azonban a nagy várakozások ellenére minden alulmúlt: a bajnokságban a legtöbbször a padon ült, vagy még odáig sem jutott el, mindössze 5 meccsen jutott szóhoz (132 játékperc). Az Európa-ligában ugyanakkor 7-szer is pályára léphetett, meg a kupában is volt 2 mérkőzése, de az így is óriási csalódás. Lopetegui nem számít rá, így hamarosan megválhatnak tőle.

Rony Lopes szerződése 2024-ig szól a Sevillával, francia sajtóhírek szerint viszont már érkezett is érte egy ajánlat. A Nice szeretné megszerezni őt, ám a hírek szerint egyelőre még nincs megegyezés a klubok között. A legutóbbi bajnokságot a 6. helyen befejező nizzaiak viszont komoly építkezésekben vannak és hosszú távú terveikben Lopes fontos szerephez juthat. Patrick Vieira jelenleg a csapat edzője, a keretben pedig olyan fiatal játékosokkal találkozhatunk, mint az Ajaxból ismert Dolberg, a francia utánpótlás egyik kiemelt tehetsége Amine Gouiri, Dante, Schneiderlin, vagy a korábbi PSG-s Nsoki. Érdemes figyelemmel kísérni ezt a projektet.