Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Manchester United védőjét nézte ki az Everton!-sajtóhír

Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton együttese a Manchester Unitedből nézett ki egy hátvédet, Diogo Dalot személyében.

 

Dalot 2018 nyarán került a Manchester Unitedhez a Porto együttesétől. A “Vörös Ördögök” 22 millió eurót fizettek a hátvédért, aki azóta nem igazán tudott bizonyítani. Számos alkalommal sérüléssel bajlódott, így két év alatt mindössze 34 meccsen léphetett pályára, amelyeken 1 gólt szerzett és 3 gólpasszt osztott ki.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Manchester United féltucat játékosától kész megválni a nyáron, és ezen a listán Dalot is szerepel. A legfrissebb hírek szerint az Everton érdeklődik is a portugál játékos iránt, ám egyenlőre csak kölcsönvennék. A Footmercato beszámolója alapján a liverpooli gárda nem tervezi véglegesíteni Djibril Sidibé szerződését, akit erre az idényre kölcsönöztek ki a Monaco együttesétől, inkább a helyére hoznák a United futballistáját.

Dalot ebben a szezonban csupán 11 találkozón jutott szóhoz 577 perc erejéig, ez idő alatt pedig 1 gólt szerzett. A hátvédet még 3 évig köti szerződés a “Vörös Ördögökhöz”. Piaci értékét a mértékadó transfermarkt 18 millió euróra becsüli.