Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nagy nevek az NB II-ben

Szombaton elindulnak az NB II küzdelmei. Talán minden idők legerősebb bajnoksága lehet az idei. Több klub is az első osztályból erősítette meg a keretét. Több korábbi válogatott játékos is a másodosztályba igazolt és nem mindenki levezetni jött.

A csapatok új igazolásaiból összeállítottuk, a szerintünk legerősebb csapatot. Elnézve ennek a 11 játékosnak a listáját, könnyen lehet, hogy ez a csapat az első osztályban is megállná a helyét.

Kapus:

Hutvágner Gergely (Sampdoria kölcsön után végleg → Siófok)
Mindössze 20 éves, de a somogyi csapatnál bíznak benne. Már tavaly is itt játszott, de akkor még a Sampdoria kölcsönjátékosaként, most viszont kivásárolták a fiatal kapust. Hutvágner tehetsége alapján, pár év múlva magasabb szinten is bizonyíthat. A fejlődéséhez szükséges játéklehetőséget meg fogja kapni Siófokon.
Piaci értéke: 150 000 euró (50 millió forint)

Védők:

Poór Patrik (Paks → DVSC)
Egyike az újjáalakuló Debrecen első igazolásainak. Poór tapasztalata aranyat érhet a másodosztályban. Szó szerint, hiszen a DVSC célja bajnokként visszakerüli az első osztályba. A 26 éves védő 168 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben és a válogatottban is pályára lépett egyszer. Több poszton is bevethető, hosszútávú megoldást jelenthet a DVSC védőgondjaira.
Piaci értéke: 250 000 euró (83 millió forint)

Lipták Zoltán (Gyirmót → ETO FC Győr)
Városon belül váltott klubot a rutinos védő. Korábban, már volt az együttes játékosa, 2013-ban NB I-es bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal. Most szerényebb célokért küzdhet régi-új csapatával, de így is csapata erőssége lehet a 35 éves védő.
Piaci értéke: 100 000 euró (33 millió forint)

Litauszki Róbert (Újpest FC → Vasas)
Az elmúlt félévben több játékost is igazolt a Vasas Újpestről. Most nyáron az újpesti csapatkapitány volt a nagy zsákmány. A 30 éves védő 16 évig volt az Újpest játékosa, egyetlen egy évet töltött távol IV. kerületi klubtól, akkor Lengyelországban légióskodott.  Egy tapasztalt belsővédőt kapott a Vasas, akire egy feljutás esetén is lehet számítani. A Debrecenhez hasonlóan, a Vasasnál is a bajnoki cím és feljutás a kitűzött cél.
Piaci értéke: 300 000 euró (100 millió forint)

Korhut Mihály (Arisz Szaloniki → DVSC)
A 31 éves védő Görögországból tért haza nevelőegyütteséhez, de nem levezetni. Korhut 22-szer szerepelt a magyar válogatottban és képességei alapján, továbbra is válogatott szintű játékos. Kérdés Marco Rossi behívja-e a másodosztályból. Ahogy Poór, úgy Korhut is nagyban hozzájárulhat a debreceni védekezés javulásához. Tavaly az NB I-ben rengeteg gólt kapott az együttes és nagyrészt ennek köszönheti, hogy idén 27 év után megint a másodosztályból kell feljutnia.
Piaci értéke: 450 000 euró (150 millió forint)

Középpályások:

Bartha László (Paks → Pécs)
10 év után váltott újra csapatot Bartha László. 33 éves játékos Pakson már csak csereként kapott lehetőséget, de az NB II-ben Pécsen alapember lehet. Bartha rutinja, góljai segíthetnek a pécsi csapatnak megragadni az NB II-ben. Technikás megoldásai, pedig a szurkolókat szórakoztathatja.
Piaci értéke: 175 000 euró (58 millió forint)

Varga József (Puskás Akadémia → DVSC)
Egy újabb nagy debreceni visszatérő. Anno a Fehérvár kedvéért hagyta el a Debrecent, most pedig a Puskás Akadémiától érkezik. A rutinos védekező középpályás 34-szer szerepelt a válogatottban, legutóbb 2018-ban. Az újabb meghívóról talán már lemondhat, de Debrecenben, még komoly feladatok várna rá. Tőzsér Dániel visszavonulása után kell valaki a középpálya közepére, aki összeköti a támadásokat és a védekezéseket. Vargától ez a szerep sem áll távol, hiszen utánpótlás szinten, még irányító középpályás volt.
Piaci értéke: 250 000 euró (83 millió forint)

Kecskés Tamás (Paks → Siófok)
Korábban, már kétszer is futballozott Siófokon, most 7 évnyi paksi szolgálat után tér vissza a somogyi csapathoz. A 34 évesen, már kevesebb szerepet kapott Pakson, Barthához hasonlóan az NB II-ben még évekig meghatározó játékosa lehet a csapatának. Kecskés 284-szer lépett pályára az élvonalban.
Piaci értéke: 100 000 euró (33 millió forint)

Sós Bence (Puskás Akadémia → DVSC)
Debrecenben szeretik a retrót. Már a harmadik listánkon, aki most tér vissza a hajdúsági csapathoz. Sós is hasonló utat járt be, mint Varga. Debrecenből Fehérvárra igazol, onnan a Puskásba és most visszatér a Debrecenhez. Sós a távozó Trujic-ot pótolhatja a Debrecen középpályájának a szélén. Sós még mindig csak 26 éves, 1-2 sikeres debreceni szezon és akár, még a légióskodással is megpróbálkozhat.
Piaci értéke: 200 000 euró (66 millió forint)

Támadók:

Tischler Patrik (Kisvárda → DVSC)
A 29 éves támadó az utóbbi időben nem kapott sok lehetőséget Kisvárdán, így nem meglepő, hogy eligazolt. Az sokkal inkább meglepő, hogy az NB II-ben kötött ki. Tischler egyértelműen első osztályú kvalitású játékos. Valószínűleg a támadó úgy gondolta, hosszabb távon megéri egyet visszalépni, hogy utána kettőt előre lépjen. Tischler ha él a lehetőséggel közönség kedvenc lehet Debrecenben, hiszen a klubnak régóta nincs egy igazán eredményes befejező csatára.
Piaci értéke: 250 000 euró (83 millió forint)

Radó András (ZTE → Vasas)
A 2019/20-as szezon NB I-es gólkirálya. Talán ennyit is elég lenne írni róla, de ha hozzávesszük, hogy csatártársa az a Feczesin Róbert, aki az őszi szezon után vezette az élvonal góllövőlistáját, akkor érezhetjük milyen bombaerős ez az NB II-es mezőny.
Piaci értéke: 350 000 euró (116 millió forint)

Az 1.forduló párosításai:

Szombat

20:00 Kaposvári Rákóczi – Nyíregyháza Spartacus FC (TV: M4 Sport)

Vasárnap

17:30 Soroksár – Debreceni EAC
17:45 Debreceni VSC – Budaörs (TV: M4 Sport)
19:00 Ajka – ETO FC Győr
19:00 Siófok – Haladás
19:00 Gyirmót – Csákvár
19:00 Pécsi MFC – Dorog
19:00 Szeged – Békéscsaba
19:00 Szolnok – Szentlőrinc SE
20:00 Vasas – Kazincbarcika (TV: M4 Sport)