Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: megvan a harmadik kieső csapat – videóval

Az öt európai topbajnokság közül utolsóként az olasz bajnokság (Serie A) 2019-2020-as szezonja fejeződött be, melynek legutolsó mérkőzéseit vasárnap este rendezték meg…

A zárófordulóban két találkozónak volt komoly tétje a kiesés elleni harc szempontjából: a Genoa egy ponttal előztek meg a bennmaradásért folyó versenyfutásban a Lecce csapatát, így saját kezében volt a sorsa. Ráadásul az idén is veszélyhelyzetbe kerülő Grifoni egy pillanatig nem bízott semmit a véletlenre, mert a korábban várakozáson felül teljesítő Hellas Veronát 3-0-ra lépte le. A Betistől kölcsönzött Antonio Sanabria már az első félidő derekáig duplázott két remek találattal, a szünet előtt pedig a tehetséges Cristian Romero fejelt védhetetlen gólt, ezzel végig magabiztosan abszolválták a házi feladatot.

Genoa-Hellas Verona 3-0 (3-0)
Gólszerzők: Sanabria (13., 25.), Romero (44.) ill.
Kiállítva: Romero (62.), Cassata (90+2.), ill. Amrabat (90+1.)

 

Eközben a Lecce végig az eredmény után futva szenvedett 4-3-as vereséget a Parma ellen. Lucioni korai, elképesztően peches öngóljával hamar hátrányba kerültek a salentóiak, akik a közelmúltban nem először vétettek úgy öngólt, hogy a kapufáról kipattanó labda találta el a saját játékosukat. Kisvártatva máris kétgólosra nőtt a különbség Caprari bombája után, ennek ellenére közvetlenül a félidő előtti utolsó öt percben sikerült kiegyenlíteniük. A térfélcsere után a vendégek ismét elhúztak két góllal, miután előbb Cornelius, majd rövidesen az őt váltó Inglese egyaránt közelről pofozott be egy-egy találatot. Erre viszont már csak egyetlen válasz érkezett, az egykori másodosztályú gólkirály Lapadula közvetlen közelről bólintott be egy kapufáról kipattanó labdát a hálóba.

Így a már korábban kiesett Brescia és SPAL után harmadikként a tavaly feljutó Lecce búcsúzott az élvonaltól. A másodosztályból automatikusan a Benevento és a Crotone jutott fel, a harmadik kiadó hely pedig majd a Serie B rájátszásának végső győztesét fogja megilletni.

Lecce-Parma 3-4 (2-2)
Gólszerzők: Barak (40.), Meccariello (45.), Lapadula (69.), ill. Lucioni (11. – öngól), Caprari (24.), Cornelius (52.), Inglese (67.)

 

Az idényt csapnivaló formában befejező Torino csapata Zaza látványos kapásgóljával vitt el egy pontot a Bologna otthonából, míg a nyolcadik helyen végző Sassuolo ezúttal csak kihagyott lehetőségekig és meg nem adott gólig jutott, és szenvedett hazai vereséget az Udinese ellenében.

Bologna-Torino 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Svanberg (18.), ill. Zaza (66.)

Sassuolo-Udinese 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Okaka (53.)

A 38. forduló eredményei

Brescia-Sampdoria 1-1
AC Milan-Cagliari 3-0
Atalanta-Inter 0-2
Juventus-AS Roma 1-3
Napoli-Lazio 3-1
SPAL-Fiorentina 1-3
Bologna-Torino 1-1
Genoa-Hellas Verona 3-0
Lecce-Parma 3-4
Sassuolo-Udinese 0-1

A bajnokság végeredménye

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)