Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: megszerezte első győzelmét az MTK – eredmények

Az első fordulóban vereséget szenvedő Mezőkövesd hazai pályán fogadta a Fehérvár ellen pontot szerző Zalaegerszeget. A nap második meccsén a Fradi ellen döntetlent játszó MTK fogadta az első bajnoki találkozóján pályára lépő Honvédot.

Az első félidőben a ZTE akarata érvényesült, a vendégek több lehetőséget is kidolgoztak, igaz a 22. percben a Mezőkövesd szerezhetett volna vezetést, de Nagy gólját les miatt – helytelenül – érvénytelenítette a játékvezető. A 37. percben egy szép támadás végén Vass szerezte meg a vezetést a zalaiaknak (0-1). A második játékrészben valamelyest visszaesett a ZTE játéka, a Mezőkövesd pedig jobban védekezett, mint az első félidőben. A 62. percben Jurina váltotta gólra Cseri kiugratását (1-1). A második játékrészben inkább a mezőnyben zajlott a játék, újabb helyzet már nem adódott a csapatok előtt, így pontosztozkodás lett a találkozó vége.

Mezőkövesd – Zalaegerszeg 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Jurina (62.), ill. Vass (37.)

Jó iramú, harcos mérkőzést vívott egymással a két fővárosi csapat, az első félidőben ráerőltette a Honvédra az akaratát az MTK. A 16. percben egy remek beadás után Gera előzte meg Baráth-ot, és a kapuba pofozta a labdát (1-0). Nem örülhettek sokáig a hazaiak, a 26. percben Gazdag tudott egyenlíteni (1-1). A második játékrészben sem vett vissza az MTK, Boris csapata továbbra is sok lehetőséget alakított ki, igaz a Honvédnak is voltak helyzetei, melyekkel vezetést szerezhettek volna. A 66. percben egy szöglet utáni kavarodás után Herrera talált be, ezzel ismét előnybe kerültek a “kék-fehérek” (2-1). A 77. percben el is döntötte a három pont sorsát az MTK, Katona lőtte ki a hosszút egy begyakorolt szögletvariáció után (3-1).

MTK Budapest – Budapest Honvéd 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Gera (16.), Herrera (66.), Katona (77.), ill. Gazdag (26.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
21:00: MOL Fehérvár – Paks (tv: M4 Sport)

Vasárnap:
17:45: Újpest – Budafok (tv: M4 Sport)

A Ferencváros – DVTK mérkőzés a “zöld-fehérek” kérésére halasztásra került, míg a Puskás Akadémia koronavírusos kerettagjai miatt nem léphet pályára a Kisvárda ellen.

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)