Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sevilla: “Elégedetten távozhatok!”

Az Európa-liga döntőjében játszotta utolsó mérkőzését a Sevilla színeiben a közönségkedvenc, Éver Banega. Az argentin karmester a találkozót követően természetesen nem kerülhette el, hogy a távozásáról kérdezzék.

Az andalúzok Európa-liga menetelésének egyik kulcsa az újrakezdés óta legszebb éveit idéző Éver Banega volt, akivel kapcsolatban már korábban lehetett tudni, hogy a szaúd-arábiai Al-Shabab játékos lesz az idény végeztével.

Az Inter elleni győzelemmel így a szép búcsú is összejött Banega számára, aki mint elmondta a lefújást követően, nem is lehetne elégedettebb.

“Nehéz bármit is mondanom ebben az érzelmekkel teli időszakban. Itt az idő, hogy elhagyjam életem klubját, de elégedetten teszem mindezt!” – Idézi a Marca a 32 esztendős karmestert.

“A csapattársaimnak köszönhetően egy újabb trófeával távozhatok. Hihetetlen, hogy milyen egységes csapat lettünk ezekben a nehéz időkben. Köszönettel tartozom mindenkinek a klubnál: játékosoknak, vezetőknek, az edzői stábnak azért, amiért eljutottunk a csúcsra. Itt az idő, hogy visszavigyük Sevillába a trófeát, azoknak az embereknek, akik ma nem lehettek itt velünk, de végig éreztük a támogatásukat!” – Folytatta Banega, aki igen érzelmesen beszélt a Sevillát az elmúlt nyár óta irányító Julen Lopeteguiről is.

“A lefújás után megöleltük egymást Julennel. Ez a közös munkánknak és az érzelmeknek is szólt. Amikor formán kívül futballoztam az idényben, ő mindvégig ott volt mellettem, átsegített a nehéz pillanatokon. Újfent megtanultam, hogy a kemény munka nélkül nem érhetsz el semmit!”

A 32 esztendős játékos 2016 nyarán érkezett a Ramón Sánchez Pizjuán stadionba az olasz Inter együttesétől. 238 hivatalos találkozón 28 gólt és 37 gólpasszt jegyzett a Sevilla mezében.