Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nem enged Bakayoko árából a Chelsea

Visszaszerezné Bakayokót az AC Milan, a Chelsea azonban megkéri az árát a szebb napokat is megélt francia középpályásnak. Valakinek engednie kell.

Tiemoue Bakayoko máig nem futotta be azt a pályát, amit mondjuk 2017-ben vízionáltak neki. Akkor a Chelsea 40 millió euróért szerezte meg a Monaco együttesétől és nagyon ígéretesnek tűnt. A Premier League-ben azonban nem tudta a kívánt teljesítményt hozni a francia és előbb az AC Milannak, majd tavaly a Monacónak adták kölcsön. A Transfermarkt szerint az értéke mostanra 25,5 millió euróra esett vissza az elmúlt 2-3 évben – a Chelsea mégis 30 milliót kér érte.

A La Gazzetta Dello Sport szerint a Kékek megválnának tőle, de semmiképpen sem szeretnének az említett összeg alá menni. Aki meg akarja szerezni, annak ennyit fizetnie kell.

Az AC Milan szeretné ismét a soraiban tudni Bakayokót, de ők csak 25 milliót ajánlanak érte. Ezen megy tehát most a vita. Azt is tudni kell viszont, hogy a Milan Tonali leigazolása után már erősített a középpályán és nincsenek lépéskényszerben – nem akarnak minden áron új embert a középpályára. Épp ezért Maldiniék nagyon türelmesek ebben a tárgyalási folyamatban és kivárnak. A Chelsea számára sokkal fontosabb lenne mihamarabb értékesíteni a középpályást és valamennyi pénzt tenni a kasszába a sok új érkező után.