Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a hajrában győzte le a Puskás Akadémiát a Fehérvár – eredmények

Kuttor Attila csapata szoros meccsen tartotta otthon a három pontot, a Honvéd fordulatos találkozón nyert a DVTK ellen, míg a Fehérvár a hajrában harcolta ki a győzelmet.

Kiélezett meccset játszott a Mezőkövesd és a Budafok. A három pont sorsa az 50. percben Serderov góljával dőlt el, ezután mindent megtett az egyenlítésért a Budafok, de nem jött össze a pontszerzés. Fordulatos találkozót játszott a DVTK és a Honvéd. Az első 45 percben remekül használták ki helyzeteiket a csapatok. A Honvéd már 2-0-ra is vezetett, de a Diósgyőr perceken belül egyenlíteni tudott az első félidő végén. A második játékrészben a Honvéd jött ki jobban az adok-kapokból, Gazdag és Ugrai döntötték el a meccset. A MOL Fehérvár dolgát alaposan megnehezítette a Puskás Akadémia. Nikolic góljával vezetést szereztek a hazaiak, de a második félidőben Knezevic szabadrúgásával egyenlített a PAFC. A hajráig mindkét csapat tudott lehetőségeket kialakítani, de az utolsó perceket a Vidi bírta jobban, előbb Petryak, majd Zivzivadze volt eredményes.

A 4. forduló szombati játéknapjának eredményei:

Mezőkövesd – Budafok 1-0 (0-0)
Gólszerző: Serderov (50.)

Diósgyőr – Honvéd 2-4 (2-2)
Gólszerzők: Grozav (42.), Molnár (45+2.) ill. Zsótér (16.), Gazdag (41., 63.), Ugrai (89.)

MOL Fehérvár – Puskás Akadémia 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Nikolic (27.), Petryak (85.), Zivzivadze (91.), ill. Knezevic (57.)

A forduló további mérkőzései:

Péntek:
Ferencváros – Paks 5-0

Vasárnap:
15:00: Újpest – Kisvárda
17:30: MTK Budapest – Zalaegerszeg (tv: M4 Sport)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye:

(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)