Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: pontot vesztett a listavezető – KÖRKÉP

A vasárnapi napon már a magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 2020-2021-es kiírásának 11. fordulóját bonyolították le…

 

A délutáni programban az éllovas DVSC erejéből csak egy döntetlenre futotta Soroksáron, így némileg csökkent a listavezető Loki előnye a tabella élén. A közvetlen üldözők kevésbé tudták kiharcolni a pontvesztést, a Budaörs és a Békéscsaba egyaránt 2-0-s idegenbeli sikerével kapaszkodott fel a második, ill. a harmadik helyre. Ugyanakkor jókora meglepetésre a Gyirmót veszített Ajkán, a Nyíregyháza hazai környezetben kapitulált két szebb napokat is megélt egyesület rangadóján a Haladás ellen, a Szolnok pedig a felzárkózását folytató Kaposvártól kapott ki. Egymást követő hat nyeretlen bajnoki után végre újra győzött a Vasas, amely hátrányból fordítva a duplázó Radó András vezetésével múlta felül a három győzelem után fejet hajtó Szeged csapatát. Az angyalföldiek így is csak 13-ok, két hellyel megelőzve a hazai pályán emberhátrányban vereséget szenvedő Győri ETO gárdáját.

A 11. forduló eredményei

DEAC – Békéscsaba 0-2
Dorog – Budaörs 0-2
Soroksár – DVSC 1-1
Ajka – Gyirmót 2-0
Győri ETO – Szentlőrinc 0-1
Kaposvár – Szolnok 1-0
Kazincbarcika – Csákvár 2-1
Nyíregyháza – Haladás 0-1
Pécsi MFC – BFC Siófok 1-0
Vasas – Szeged 3-1

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)