Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter játékosával erősítené meg középpályáját a Sporting

A portugál klub idén már tényleg felakarja venni a harcot a bajnoki címért a Portóval és a Benficával, és úgy gondolják, hogy szükségük van még egy nagy rutinnal rendelkező középpályásra ennek a célnak az eléréshez.

Sporting érdeklődik az Inter középpályása, Joao Mário játékjoga iránt, olasz sajtóértesülések szerint.

Az Európa-bajnok középpályásra nem számít Antonio Conte mester, ennek következtében már az elmúlt szezont is kölcsönben töltötte a Lokomotiv Moszkvánál. Az Oroszlánok évek óta gyengén teljesítenek az elvártakhoz képest, most azonban két mérkőzésből két győzelmük van a bajnokságban és, hogy ez a szezon további részében is így folytatódjon egy rutinos középpályással erősítenék meg keretüket, ezért jöhet képbe a 46-szoros portugál válogatott játékos.

A 27 éves labdarúgó 2016-ban csatlakozott az Interhez, a négy szezonból kettőt kölcsönben töltött, szerződése 2022-ig köti a milánói alakulathoz. Jelenlegi piaci értékét 13 millió euróra becsüli a német transfermarkt.de, a Kék-feketék pedig nagyjából ennyiért meg is válnának tőle a forrás szerint.

A transzferben viszont maga a játékos nem biztos, így végül Joao Mário lehet az, aki nemet fog mondani a Sportingnak.