Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Olaszországba tart a MU és a Dortmund egykori sztárja – sajtóhír

Váratlan húzásra készül a legutóbbi, spanyol kalandját követően szabadon igazolható, szebb napokat is látott rutinos középpályás…

 

Több olasz lap is megerősítette a napokban, hogy az olasz másodosztályban (Serie B) szereplő Brescia csapata szerződtetni készül a jelenleg szabadúszó Sindzsi Kagavát.

A 97-szeres japán válogatott középpályás 2010-ben került Európába, az első két évét a Borussia Dortmund csapatánál töltötte, majd újabb két szezont a Manchester United alkalmazásában töltött. 2014-ben újabb négy évre visszatért a BVB-hez, és a csapat legjobb játékosai közé tartozott, majd 2018-ban a török Besiktasnál szerepelt kölcsönben, az elmúlt szezonra pedig a spanyol másodosztályú Real Zaragozához igazolt. Hiába lépett pályára 31 bajnokin, végül nem maradt az elmúlt idényt a harmadik helyen záró, és a feljutásról lemaradó együttesben.

A Tuttosport beszámolója szerint bár a 31 éves futballista bérigénye alapvetően magasabb, mint amit az olasz klub ki tudna gazdálkodni, mivel a Bresciának nem kell átigazolási díjat fizetnie, sikerülhet mindkét fél számára kielégítő kompromisszumra jutni.