Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az NB I-es csapat vezetőedzője is elkapta a vírust – HIVATALOS

Már az elmúlt napokban is beszámoltak róla, hogy több pozitív koronavírus-tesztet is elvégeztek a fővárosi NB I-es csapatnál, szombaton pedig az is kiderült, hogy a vezetőedző is a fertőzöttek közt van…

A Budapest Honvéd együttese hivatalos oldalán keresztül erősítette meg, hogy több játékos és  stábtag koronavírus-tesztje is pozitív lett az első csapatánál. A teljes keret több vizsgálaton esett át, hogy a szombaton 17 órától a Paks ellen esedékes NB I-es bajnoki mérkőzésen biztosan csak egészséges labdarúgók, edzők legyenek jelen.

A kispestiek megerősítették, hogy Bódog Tamás vezetőedző is a fertőzöttek között van, aki a többiekhez hasonlóan házi karanténba került, távollétében Vezér Ádám kapusedző irányítja a csapatot a mai mérkőzésen.

“Jól vagyok, szerencsére nincsenek tüneteim, és mivel a stábomból többen is pozitív mintát produkáltak, benne volt a pakliban, hogy én is megfertőződöm. Folyamatosan egyeztetünk a csapat mellett dolgozó, egészséges stábtagokkal, hogy a lehető legjobban felkészítsük az együttest, és készen álljunk minden helyzetre a mérkőzésen is. A játékosok tudják a feladatukat, a csapat jó karakterekből áll, nincs rossz érzésem ezzel a helyzettel kapcsolatban. Vezér Ádám meccsel majd helyettem, az ő habitusa mindenképpen lendület ad majd a csapatnak. Bízom a csapatban és a segítőimben, én pedig itthonról támogatom a srácokat”

– adott helyzetjelentést állapotáról a vezetőedző a csapat hivatalos honlapjának.