Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb olasz csapatot árasztott el a koronavírus-járvány

Amint arról beszámoltunk, Olaszországban az általános járványhelyzet indokolttá tette a szigorítások bevezetését, mindezt kiválóan támasztja alá egy másodosztályban szereplő klub esete…

 

Az olasz másodosztályba (Serie B) frissen feljutó Reggiana csapata a vasárnapi napon megerősítette, hogy már 27 pozitív koronavírus-tesztet végeztek el a klubon belül, konkrétan 21 labdarúgó és 6 stábtag szervezetében mutatták ki a vizsgálatok a fertőzést. Az aktuális hétvégi fordulóban esedékes, Cittadella elleni mérkőzésük halasztását illetően már korábban megegyeztek az ellenféllel, miután 16 fertőzöttjük volt, azóta a járvány még tovább terjedt az együttesnél.

A Reggio emiliai csapat négy lejátszott mérkőzése alatt négy pontot szerzett, egyelőre azonban nagy kérdés, hogy a jövő szombaton esedékes következő találkozójukra ki tudnak-e állni, lesz-e addigra annyi játékosuk.

A Serie B aktuális fordulójában ugyancsak a fertőzések miatt a Virtus Entella és a Venezia mérkőzése is elhalasztásra került.

Olaszországban az utóbbi időben sajnos fokozatosan romlott az általános helyzet, és rendszerint naponta 15-20 ezer új fertőzöttet diagnosztizálnak a koronavírus-járványban, ezért is kerülnek bevezetésre hétfőtől különböző szigorítások, köztük a sportesemények zárt kapuk mögötti történő megrendezése.