Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: csak egy szépítés jött össze a Fradinak a négyet vágó Juventus ellen – videó

A Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában látogatott a Juventus a Puskás Arénába a Ferencvároshoz, a mérkőzést pedig nézők előtt tartották meg. Bár nagyon hamar vezetést szereztek az olaszok, a Fradi bátran futballozott, de ez csak mérkőzés végi szépítésre volt elég. A védelem és Dibusz sokat hibázott, amit megbosszult a Juventus, így végül négyet vágtak a magyar csapatnak. 

 

A meccs elejétől kezdve fölényben játszott a Juventus, a Fradi pedig nagyon feltolta a védekezését. A 7. percben meg is szerezte a vezetést az olasz csapat, amikor Cuadrado beadását Ronaldo nem érte, de Lovrencsics sem, így Morata elé került a labda, aki egy méterről a kapu közepébe lőtt. A gólt követően egy kicsit jobban tudta a saját játékát játszani a Ferencváros, és voltak támadások és kaput el nem találó lövései is a magyar csapatnak. A 16. percben Botka passzát Bonucci mellől a rövid felső fölé vágta Somália, Rabiot-t kicselezve. A 24. percben Ronaldo adta Chiesának a labdát, amit az olasz szélső belelőtt Dvaliba, Cuadrado pedig a kipattanót jócskán a kapu fölé bombázta. A 34. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a Juventus: Morata passzolt Ronaldóhoz, aki jobbal a kapuba lőtt volna, de Blazic az utolsó pillanatban blokkolta a lövést. A játékrész végére azért egész jól játszott a Fradi, de igazán veszélyes helyzetük nem volt.

A második félidőre se változott sokat a játék képe, mindkét csapat támadott, kiegyenlített volt a mérkőzés. Az 57. percben Sigér adott majdnem gólpasszt Ronaldónak, de a portugál ahelyett, hogy lepasszolta volna a teljesen üresen érkező Moratának, jobbal a kapu túlsó alsó sarka mellé lőtt. A 61. percben azonban már nem követte el ugyanezt a hibát, és a Juventus meglőtte a második gólját is. Ronaldo passzolt középre, a labdát McKennie nem érte el, de így volt jó Moratának, aki gyönyörű gólt vágott a bal sarokba. Ezt követően lecsökkent a Fradi játékának intenzitása és a játékosok koncentrációja, és miden bizonnyal ennek volt köszönhető a 73. percben a Juventus harmadik gólja. Blazic beadását elvétette Dibusz, a labda kiesett a kezéből, Dybala pedig köszönte szépen, és öt méterről az üres kapuba lőtt. A Fradi szétesett, és bár támadott, ezek mind lassúak és erőtlenek voltak. A 81. percben ráadásul Dibusz megint hibázott, amivel az olaszok négygólosra növelték az előnyüket. A kapus Blazic hazaadását ismét odaadta Dybalának, aki kapura is lőtt, ám Dibusz ebbe beleért, a menteni akaró Dvaki pedig csak a lécre tudta menteni a labdát, amely onnan a kapuba pattant. Végül csak összejött a szépítés a Fradinak a 90. percben, amikor Boli lövését Szczesny még védte, de a kipattanó is az elefántcsontparti támadó elé került, és ezt már belőtte, ezzel lezárva a mérkőzést.

Ferencváros – Juventus: 1-4 (0-1)
Helyszín: Puskás Aréna (Budapest) Vezette: Orel Grinfeld (izraeli)
Gólszerzők: Boli (90.) ill. Morata (7. 60.), Dybala (73.), Dvali (81. – öngól)
Sárga lap: Botka (19.) ill. –
Kiállítás:ill. –

Ferencváros: Dibusz, Botka (Heister, 69.), Dvali, Blazic, Lovrencsics, Tokmac (Mak, 73.), Sigér, Kharatin, Somalia, Zubkov (Uzuni, 80.), Isael (Boli, 73.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov

Juventus: Szczesny, Cuadrado (Frabotta, 76.), Bonucci, Chiellini, Danilo, Ramsey (McKennie, 53.), Arthur (Bentancur, 46.), Rabiot, Chiesa (Bernardeschi, 76.), Ronaldo, Morata (Dybala, 67.). Vezetőedző: Andrea Pirlo

A G-csoport jelenlegi állása: