Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az ellenfél a saját pályáján mondott köszönetet az MU támadójának – FOTÓ

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Manchester United 1-3-ra legyőzte az Evertont a Premier League 8. fordulójában. A mérkőzésen azonban így is egy vendégjátékost méltattak, mivel a liverpooli csapat a stadion egy kivetítőjén mondott köszönetet az ellenfél támadójának, Marcus Rashfordnak. 

Marcus Rashford az elmúlt hónapokban nem csak a futballal kapcsolatban került be a hírekbe, hanem mert a koronavírus-járvány kirobbanása óta személyesen segít a hátrányos helyzetű angol gyermekek étkeztetésében.

Az angol támadóról már több ellenfél is elismerően nyilatkozott a törekvése miatt, többek között a Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp is, most szombaton pedig az Everton szurkolói köszönték meg Rashford akcióját a két csapat mérkőzésén, egy óriáskivetítőn megjelent üzenetben:

“Köszönjük, hogy kiállsz azokért a gyermekekért, akiknek szüksége van rá, itt a Merseyside-on és az egész országban.”