Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Depay újabb lépéssel közelebb a katalánokhoz?

Mint arról már többször is beszámoltunk, az FC Barcelonánál továbbra is napirendi ponton szerepel Memhis Depay szerződtetése. Ennek érvényességéről legutóbb maga az érintett is beszélt.

A jövő nyárig élő szerződéssel rendelkező Depay félreérthetetlen (?) utalást tett arra, hogy bizony könnyen lehet, nem marad nyárig a Lyon együttesénél.

“Sokan kérdeznek mostanában a jövőmről. Most is azt mondhatom, hogy nem akarok olyan dolgokat ígérgetni, amelyeket nem tudok majd esetleg teljesíteni, így azt sem, hogy a Lyon játéksoa maradok a szezon végéig!” – Idézi a Sport című katalán lap Ronald Koeman egyik, ha nem a legfőbb kiszemeltjét.

“A Lyonnak most most mindenképpen előnyös, hogy itt vagyok, én pedig szeretnék minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy sikeres legyen a klub. Ezért dolgozok minden egyes nap. Akik ismernek, tudják, hogy igyekszek mindig pozitív maradni!” – Folytatta Depay, aki újabb okoz adott azon találgatásoknak azt illetően, hogy vajon a januárban megkísérli-e majd ismét megszerezni a Barca.