Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megműtötték a magyar válogatott kulcsjátékosát

Ahogyan arról a napokban beszámoltunk, a magyar válogatott csapatkapitánya megsérült az Izland elleni diadalmas Európa-bajnoki pótselejtező alkalmával, a csütörtöki napon pedig már műtéten esett át…

Szalai Ádám térdsérülését a keddi napon megerősítette a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mainz csapata, és már megszellőztették, hogy a rutinos támadóra többhetes kihagyás vár. A 32 esztendős támadó csütörtöki Instagram-bejegyzéséből pedig az is kiderült, hogy meg kellett operálni, mivel a kórházi ágyról posztolt.

Emlékezhetünk rá, hogy a 66-szoros magyar válogatott csatár a az idei szezonban egyetlen klubmérkőzésen sem lépett pályára, mivel a Mainz nem számol vele az első keretben, és még csak nem is látogathatja a csapat edzéseit, a sérülése pedig még inkább nehezíti az esetleges visszakerülését, vagy a – sokkal valószínűbbnek tűnő – januári klubváltását.

Szalai gyakorlatilag a teljes karrierjét Németországban töltötte, már korábban is szerepelt a Mainz csapatában (2010-2013), de megfordult a Schalke 04 (2013-2014) és a Hoffenheim (2014-2019) alkalmazásában is. Régi-új klubjához tavaly nyáron tért vissza, és az elmúlt szezonban 27 Bundesliga-bajnokin számoltak vele, nehezen érthető a mostani mellőzése, főleg hogy nélküle is pocsékul állnak a 18 csapatos német élvonalbeli bajnokság utolsó helyén 7 forduló alatt szerzett egyetlen ponttal.