Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Németh Krisztiánnal nem hosszabbít csapata – hivatalos

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Columbus csapata nyilvánosságra hozta azon játékosok listáját, akikre a következő szezonban is számítanak, ám a magyar támadó, Németh Krisztián nem szerepel rajta.

A Columbus egy közleményben azt is közölte, hogy bár Németh Krisztián szerződésében lett volna opció arra, hogy még egy évvel hosszabbítsanak vele, ezzel nem kíván élni a klub. A játékos ezzel szabadon igazolhatóvá vált, de a Crew azt is közölte, hogy nem szakítanak meg vele minden kapcsolatot, így később akár még lehet esély arra, hogy visszatérjen.

A magyar támadó októberben igazolt az amerikai csapathoz a DAC-ból, és mostanáig négy bajnokin szerepelt, kétszer kezdőként, ráadásul egy gólt is szerzett. A Columbus ráadásul megnyerte a bajnokságot is a hét végén, így Németh lett az első magyar, aki ezzel a címmel büszkélkedhet.

A 31 éves támadó 2014-ben érkezett meg az MLS-be, ahol először a Sporting Kansas Cityben játszott, majd 2017-ben a New England Revolutionben is szerepelt.