Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ismét kikapott a Borussia Dortmund! – videóval

A német bajnokság (Bundesliga) 13. fordulójának nyitómeccsén a szezon eddigi legnagyobb meglepetését produkáló Union Berlin a Borussia Dortmundot fogadta. A fővárosiak két pontrúgásnak köszönhetően a sárga-feketéket is elkapták és már az 5. helyen állnak a tabellán.

Az Union Berlin az idei szezon egyik legnehezebb ellenfelévé vált a német bajnokságban. Nemrég a Bayern München ellen is pontot tudtak szerezni, ezúttal pedig a Borussia Dortmundot tréfálták meg. A labdát ugyan a Dortmund birtokolta többet, de a helyzetek számában az Union nem maradt le a sárga-feketéktől. Az első játékrész a sok helyzet ellenére nem hozott gólt, viszont a második félidő elején megszerezte a vezetést a fővárosi alakulat egy szögletet követően Awoniyi révén. Erre még volt válasza a Borussiának, méghozzá a 16 esztendős Moukoko által, aki első gólját lőtte a felnőttek között. A hazaiak a 78. percben újra előnybe kerültek, ismételten sarokrúgás után, ám ezúttal Friedrich volt eredményes. Erre már nem volt válasza a Dortmundnak, így elmúlt 5 meccsükön már a 3. vereségüket szenvedték el.

Union Berlin – Borussia Dortmund 2-1 (0-0)
Helyszín:
Stadion An der Alten Försterei Vezette: H. Osmers
Gólszerzők:
Awoniyi (57.), Friedrich (78.) ill. Moukoko (60.)

A mérkőzés összefoglalója:

A 13. forduló további programja:

Szombat:

15:30 Augsburg – Frankfurt
15:30 Mainz – Werder Bremen
15:30 Mönchengladbach – Hoffenheim
15:30 RB Leipzig – Köln (Tv: Sport 2)
15:30 Schalke – Bielefeld
18:30 Bayer Leverkusen – Bayern München (Tv: Sport 2)

Vasárnap:

15:30 Freiburg – Hertha Berlin
18:00 Wolfsburg – Stuttgart

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: