Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fordulat! Le fogják játszani a Juventus-Napoli mérkőzést – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, a Napoli csapata regionális hatósági korlátozásokra hivatkozva nem utazott el az október 4-i, Juventus elleni mérkőzésre, és a Serie A vezetősége első fokon elmarasztaló ítéletet hozott a nápolyiakkal szemben, akik természetesen fellebbeztek, és több elutasítás után sikerrel jártak…

 

A döntés ellen a Napoli csapata előbb a ligánál, majd a szövetségnél próbálkozott fellebbezéssel, majd az olimpiai bizottsághoz fordultak, akik a keddi napon törölték az eddigi ítéletet, és a találkozó későbbi időpontban lejátszása mellett döntöttek.

Az olasz bajnokság (Serie A) elöljárói az elhalasztott meccs sorsáról a következő döntést hozták: a mérkőzés végeredményét 3-0-val a Juventus javára írták jóvá, és a Napoli csapatát a szabályok megszegése miatt még 1 büntetőponttal is sújtották a zöldasztal mellett. Mint ismeretes, a nápolyiak azzal érveltek, hogy a campaniai egészségügyi hatóság megtiltotta, hogy a régión kívülre utazzanak, ezért nem tudtak elutazni az ominózus mérkőzésre Torinóba, azonban később a hatósági egyeztetések során az illetékes szervek megegyeztek abban, hogy ez nem tiltás, csupán “ajánlás” volt a csapat felé, és részt kellett volna venniük a mérkőzésen fertőzött játékosaik nélkül.

A Serie A koronavírus-protokollja egyébiránt megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani.

A módosított döntés értelmében a két csapat jelenleg azonos pontszámmal, 24-24 ponttal rendelkezik a Serie A 3-4. helyén, 7 egységgel és egyel kevesebb lejátszott mérkőzéssel az éllovas AC Milan mögött.