Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az utolsó percben szerzett góllal nyert a Milan! – videóval

Miután az Inter megnyerte a Verona elleni a mérkőzését, az AC Milan lecsúszott a tabella első helyéről. A piros-feketékre a Lazio elleni összecsapás várt, ahol korán kétgólos előnybe kerültek. Ebből a helyzetből még a fővárosiak fel tudtak állni, ám a véghajrában érkezett Theo Hernandez, aki visszarepítette az első helyre a Rossonerit.

Nagyon bekezdett Pioli legénysége, hiszen 17 perc után már két góllal elléptek a Laziotól. Előbb Rebic volt eredményes egy szögletet követően, majd 5 perccel később Calhanoglu is bevette Reina kapuját büntetőből. A második bekapott gól után aktívabbá vált a Lazio, amelynek össze is jött a szépítés. A fővárosi gárda tizenegyeshez jutott, amit Immobile végzett el. Ezt Donnarumma nagy bravúrral hárítani tudta, de a kipattanót Luis Alberto már értékesítette. A félidő további részében is a Lazio volt az aktívabb, de az egyenlítés nem jött össze.

A második játékrész is lüktető iramot hozott, felváltva alakultak ki a helyzetek a kapuk előtt. Az 59. percben aztán egyenlíteni tudott a Lazio. Immobile ezúttal nem hibázott, Milinkovic-Savic passzát váltotta gólra. Ezt követően kissé alábbhagyott a lehetőségek száma, de a 85. és 86. percben két nagy lehetőség adódott Rebic előtt, ám előbb Reina hárított, majd a horvát a kapu mellé helyezett. A hosszabbításban aztán újabb szögletet végezhetett el a Milan, és ismét érkezett Theo Hernandez, aki ezúttal győzelmet érő gólt szerzett csapata számára. A Milan így visszavette a vezetést a tabellán.

AC Milan – Lazio 3-2 (2-1)
Helyszín:
San Siro Vezette: M. Di Bello
Gólszerzők:
Rebic (10.), Calhanoglu (17. – büntető), Hernandez (90+2.) ill. Alberto (28.), Immobile (59.)
Sárga:
Krunic (41.), Hernandez (78.) ill. Escalante (39.), Alberto (64.), Akpa Akpro (80.), Muriqi (88.)
Kiállítás: – ill. –

AC Milan: Donnarumma – Hernandez, Romagnoli, Kalulu, Calabria (Dalot 90+2.) – Krunic, Tonali, Rebic, Calhanoglu, Saelemakers (Castillejo 64., Maldini 90+2.) – Leao (Hauge 79.) Vezetőedző: Stefano Pioli

Lazio: Reina – Patric (Hoedt 89.), Luiz Felipe, Radu – Lazzari, Milinkovic-Savic (Akpa Akpro 74.), Escalante (Cataldi 46.), Alberto, Marusic – Correa (Muriqi 32.), Immobile (Pereira 74.) Vezetőedző: Simone Inzaghi

A mérkőzés összefoglalója:

A 14. forduló eredményei:

Kedd:
Crotone 2-1 Parma
Juventus 0-3 Fiorentina

Szerda:
Verona 1-2 Inter
AS Roma 3–2 Cagliari
Bologna 2–2 Atalanta
Napoli 1–1 Torino
Sampdoria 2–3 Sassuolo
Spezia 1–2 Genoa
Udinese 0–2 Benevento

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista állása: