Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Honfitársa az MLS-be csábítja Lionel Messit

Lionel Messi az év végi nagyinterjújában több különböző érdekes témát is érintett, többek közt arról is beszélt, hogy nyitott lenne rá, hogy megtapasztalja, hogy milyen az MLS-ben játszani…

 

Emlékezhetünk rá, hogy a Barcelona csapatánál saját bevallása szerint az utolsó idényét töltő hatszoros aranylabdás klasszis, Lionel Messi néhány nappal ezelőtt a következőket mondta az amerikai ligáról: “mindig is azt mondtam, hogy szeretném megtapasztalni, milyen az élet és a bajnokság az Egyesült Államokban, nem tudom, megtörténik-e, de ha igen, ez nem mostanában lesz. Nem tudom, végül elmegyek-e vagy nem, de ha igen, akkor a lehető legjobb körülmények között szeretném ezt tenni. Ha távozok, szeretnék később is Barcelonában élni, szeretnék visszatérni valamilyen szerepkörben a klubhoz. Nem tudom, milyen szerepkörben, nem edzőként, de valami futballal kapcsolatos pozícióban, például sportigazgatóként.”

Messi interjúját természetesen hallotta a San José Earthquakes argentin edzője, Matías Almeyda is, aki támogatja honfitársát ezekben az elképzelésekben, és nem titkoltan tárt karokkal várja őt:

“Csak ajánlani tudom neki az MLS-t, nagyon szívesen látnám őt a San Joséban. Az Egyesült Államok hatalmas, rengeteg világsztár van, jobban szét tudnak szóródni az emberek. Barcelonában pont ez zavarja őt, hogy kevésbé tud normális életét élni, az USA-ban azonban el tudna menni a családjával sétálni, biciklizni, vásárolni, bármit, ebből a szempontból sokkal nyugodtabb környezetet biztosít.”