Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kolumbiai sztárcsapat igazolhatja le a magyar válogatott védőt – sajtóhír

Vadócz Krisztián a minap megerősítette maradását, eközben a másik uruguayi légiósunk jó eséllyel szintet léphet és kolumbiai élcsapathoz teheti át székhelyét…

 

A BolaVip információi szerint az uruguayi Nacional csapatában szereplő magyar válogatott hátvéd, Vinícius Paulo átigazolását komolyan fontolóra vette a kolumbiai bajnokság élcsapata, az Atlético Nacional együttese. A forrás ugyanakkor megjegyzi, hogy egyelőre hivatalos ajánlatról nem tudni, az egyeztetések folynak az ügyben.

A 30 éves brazil származású hátvéd 2011-től 2020-ig erősítette a székesfehérvári csapatot, 2017-ben tette le a magyar állampolgársági esküt, melyet követően hét alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Vinícius kétszeres magyar bajnoknak mondhatja magát (2015, 2018), egyszer nyert Magyar Kupát (2019), Szuperkupát (2012), valamint Ligakupát (2012). Összesen 197 alkalommal lépett pályára az NB I-ben, ezalatt tíz bajnoki találatig jutott.

2020-ban klubjában többek között nyolc bajnokin és három Libertarodes Kupa-mérkőzésen is pályára lépett az ősszel, és fontos játékosa lett csapatának.

A bogotái Atlético Nacional együttese 16 bajnoki címével kolumbiai rekordernek számít, ráadásul 1989-ben első kolumbiai csapatként megnyerték a Libertadores-kupát, melyet aztán 2016-ban megismételtek. A klub annak idején nagy figyelmet kapott amiatt,  hogy az 1980-as években a közismert kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar ezt a csapatot támogatta, így akkoriban a válogatott meghatározó játékosainak többsége a klubot erősítette. A legutóbbi kiírásban az alapszakasz harmadik helyén végeztek, míg a rájátszásban a negyeddöntőben búcsúztak a hazai bajnokságban.