Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Süper Lig: Emberhátrányban tudtak nyerni Varga Kevinék!

A török bajnokság (Süper Lig) 18. fordulójának hétfői játéknapján a Fenerbahce győzelmét követően a Varga Kevint foglalkoztató Kasimpasa is pályára lépett az Alanyaspor otthonában. A találkozón ugyan emberhátrányba került a Kasimpasa, mégis 3 ponttal térhettek haza.

Nagyon jól kezdte az első félidőt a kiesés elől menekülő Kasimpasa gárdája, ahol Varga Kevin a kezdőben kapott helyet. A 22. percben az első kaput eltaláló lövésüket gólra is váltották a MOL Fehérvár egykori játékosának, Armin Hodzicnak köszönhetően. 3 minutummal később viszont komoly gondba kerültek a vendégek, miután középhátvédjuk, Haddadi a kiállítás sorsára jutott. A kiesett védő pótlására cserét eszközölt az edző, aminek Varga Kevin itta meg a levét. Az emberhátrány ellenére tovább növelték előnyüket a vendégek a 33. percben Erdogan révén. A szünet előtt még szépíteni tudott az Alanyaspor, ugyanis Bakasetas büntetőből volt eredményes. A második játékrészben hatalmas fölényben játszottak a hazaiak, de nem jött össze számukra az egyenlítés. Sikerével a Kasimpasa el tudott távolodni a kiesőzónától, míg az Alanyaspor nem tudott közelebb kerülni az első helyen álló Besiktashoz, aki a legutóbbi meccsén csak döntetlenre volt képes.

Süper Lig, 18. forduló
Alanyaspor – Kasimpasa 1-2 (1-2)
Gólszerzők: Bakasetas (40. – büntető) ill. Hodzic (22.), Erdogan (33.)
Kiállítás: – ill. Haddadi (25.)

A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista állása: